Militia Templi - Christi pauperum Militum Ordo
Templomos Lovagrend- Krisztus szegény Lovagjainak Rendje

 

 

A templomos lovagrend vázlatos története (1)

 

    1. A Templomos Rend

 

A templomos lovagrend - akárcsak a johannita vagy a német, teuton lovagrend - az első keresztes hadjárat után, a Szentföldön született meg. 1120 körül kilenc keresztes lovag elhatározta, hogy életét a muszlimok által folyamatosan zaklatott zarándokok védelmének szenteli. A Hugues de Payns által vezetett kis csapat tagjai Krisztus szegény lovagjainak (pauperes commilitorum Christi) nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra. A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, aki Jeruzsálemben, az egykori Salamon-templom helyén telepítette le őket. Lakhelyük miatt kezdték a Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak (fratres militiae Templi) hívni őket.

Az újfajta rend - amely a szerzetesi és katonai fegyelmet (disciplina regularis et militaris) ötvözte egymással - felvirágzása Hugues de Payns európai útja után kezdődött meg. A templomosok vezetője azért kelt útra öt társával együtt, hogy részt vehessen a rend nagyhatalmú támogatója, Clairvaux-i Szent Bernát kezdeményezésére Troyes-ban összehívott zsinaton. Az 1128 januárjában lezajlott tanácskozáson az összegyűlt egyházi előkelőségek meghallgatták Hugues de Payns beszámolóját a rend megalakulásáról, céljairól, a testvérek életmódjáról. A zsinat eredményeként még ugyanebben az évben megszületett a latin nyelvű rendi szabályzat, amelyet később újabb és újabb kiegészítések követtek egészen a 13. század második feléig.

Hugues de Payns a tanácskozás végeztével nem tért vissza azonnal a Szentföldre, hanem Európában folytatta útját - bejárta a Francia Királyságot, sőt Angliába is áthajózott, hogy új tagokat toborozzon, illetve támogatókat találjon. Körútja sikerrel járt, nemsokára számos birtokkal gyarapodtak a templomosok Nyugat-Európában, elsősorban francia és spanyol területeken. A 12. század második felétől kezdve pedig Közép-Európa királyságaiban - így hazánkban is - otthonra találtak a lovagok.

A birtokadományok mellett számos kiváltságot is kapott a rend. Ezek közül a legfontosabbak a II. Ince által 1139-ben kiadott Omne datum optimum... kezdetű bullában megfogalmazott privilégiumok voltak. A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend élvezett.

A látványos és gyors gyarapodással párhuzamosan a 13. század elejére kiépült és megszilárdult a rend szervezeti felépítése is. A rend tagjai három csoportra oszlottak. A templomosok elitjét a lovagtestvérek alkották, a tulajdonképpeni nehézfegyverzetű, lovagi harcmodort folytató harcosok. Minden lovagnak három lova és egy fegyverhordozója volt. Egyforma felszerelést és ruházatot kaptak. Fehér köpenyt hordtak bal vállukon vörös kereszttel, melynek viselését III. Jenő pápa engedélyezte, hogy "e győzedelmes jel segítse őket a csatában, és ne fordítsanak hátat soha egyetlen hitetlennek sem". Feladatuk a katonáskodás (az alapítók célkitűzésének megfelelően a zarándokok védelme, illetve tágabb értelemben a hitetlenek elleni küzdelem) volt. A katonai feladatok ellátásán kívül életük a szerzetesek életvitelével egyezett: közös hálótermekben aludtak, együtt étkeztek naponta két alkalommal, a közbeeső időt pedig imádkozással, zsolozsmázással vagy más teendők elvégzésével (a fegyverforgatás gyakorlásával, az állatok ellátásával, vagy éppen őrség adásával) töltötték.

A lovagokéval megegyező, de szürkésbarna-drapp ruházatot viselő fegyvernökök vagy fegyverhordozók (sergent) alkották a rend második, legnépesebb csoportját. Számuk általában nyolc-kilencszerese volt a lovagokénak. Legfőbb feladatuk a lovagok szolgálata volt, csatában pedig könnyűlovas katonaként támogatták őket.

A rend harmadik rétegébe a papok vagy káplánok tartoztak. A rend papjai általában csak a jelentősebb rendházakban (és elsősorban a Szentföldön) éltek. Feladatuk a tagok lelki életének gondozása volt, és egyedül a nagymesternek illetve a pápának tartoztak engedelmességgel.

A templomos rend élén a káptalan által megválasztott nagymester (magister vagy grand maitre) állt, aki ezt a tisztet élete végéig betöltötte. Kisebb jelentőségű ügyekben egymaga döntött, de a legfontosabb kérdésekben csak a káptalan beleegyezésével határozhatott. Általános helyettese a sénéchal volt, aki háború esetén hasonló jogokkal bírt, mint a nagymester. A rend harmadik számú embere, a hadi ügyekért felelős marsall (maréchal) volt. A három legfontosabb tisztség után rangban a tartományok - általában egy-egy ország alkotta provinciák - vezetői (preceptor vagy commandeur) következtek. A rendházak, konventek vezetőit szintén preceptor nak, commandeur nek nevezték. A provinciák illetve rendházak elöljáróinak hatalma és jogköre a nagymesteréhez volt hasonló, azzal a különbséggel, hogy kisebb területre terjedt ki.

A legfőbb vezetőkből és a szentföldi tartományok elöljáróiból állt a káptalan, amely tanácsaival segítette a nagymestert a rend irányításában. A templomosok évente generális káptalant, vagyis általános rendi gyűlést is tartottak, amelyen elvileg minden provincia commandeur jének részt kellett vennie. Ezen kívül az egyes tartományok is tartottak éves gyűléseket, így például a magyar provincia vezetői 1240-ben Glogoncán tanácskoztak.

A templomos rend a 13. század második felében érte el hatalma tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. Csodás vagyonuk nemcsak a hatalmas adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott. Kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy "állam az államban" működtek.

A rend bukásának gyökerei a 13. század végi közel-keleti hatalmi átrendeződésben keresendők. 1291-ben a Szentföld végleg elveszett a keresztények számára, és ez kihívást jelentett a lovagrendeknek is. Létüket igazoló új feladatot kellett találniuk maguknak. A másik két nagy lovagrend (a német lovagok és a johanniták) könnyebb helyzetben voltak, mint a templomosok, mert ők a harc és a zarándokok védelme mellett betegápolással is foglalkoztak. Ugyanakkor mindkét rend megtalálta azt a lehetőséget, ahová transzportálhatták a kereszténység védelmében és terjesztéséért vívott harc eszméjét: a német lovagok a pogány poroszokkal és más szláv népekkel, a johanniták pedig a szintén pogány törökökkel szemben harcoltak még hosszú évtizedeken keresztül. A templomos rend számára a megoldás talán a saját állam létrehozása lett volna - mint amilyen a johannitáké Rodoszon, vagy a német lovagoké a Balti-tenger partján -, de ez nem sikerült nekik, mert szembe kerültek az egyre erősödő Francia Királysággal.

Ilyen körülmények között került sor a történelem első koholt pereinek egyikére a templomosok ellen, amely végül a rend bukását okozta. 1307 októberében IV. (Szép) Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen nap leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása miatt. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton (1311-1312) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend akkori nagymesterét, Jacques de Molay-t is Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben máglyára küldte. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a johanniták kezébe került. Ezek a rendek felvettek a tagjaik közé számos volt templomos lovagot is.

 

    2. A templomosok Magyarországon

 A templomos rend Magyarországon a 12. század második felében jelent meg. Nem bizonyítható az a feltételezés, amely szerint a lovagok már 1147-ben, VII. Lajos francia király keresztes seregeinek átvonulásakor megtelepedtek volna hazánkban. Az első, források által is igazolható templomos ház az Adriai-tenger mellett fekvő vránai rendház volt. A Vránában álló bencés Szent Gergely monostort ugyanis már 1169-ben a templomosok kezében volt. Ezt követően, a 12. század utolsó évtizedeiben egyre többet hallunk a magyarországi templomosokról; újabb birtokokat, rendházakat kapnak, például Zengg városát, a hozzá tartozó Szent György egyházzal együtt (1172-1185 között), Boiscét (1186), és a sort még hosszan lehetne folytatni. A 13. század elejétől pedig kezdetét vette a rend viszonylag gyors terjedése a királyságban, ami elsősorban a keresztes eszmeiséget pártfogoló királyaink - Imre és II. András - adományainak köszönhető. (Mindketten fogadalmat tettek keresztes hadjárat vezetésére, és András be is váltotta ígéretét, 1217-ben részt vett az V. keresztes hadjárat akcióiban.)

A jelenleg ismert források szerint a középkori Magyar Királyság területén a templomosoknak, a rend 14. század eleji eltörléséig, tizennégy rendháza (Boisce, Béla, Dubica, Esztergom, Gecske, Glogonca, Gora, Keresztény, Nekcse, Okriszentlőrinc, Szentmárton, Vrána, Zablata, Zengg) és közel 50 egyéb birtoka (földterülete, temploma, vára, városa, háza, halastava, stb.) volt. Ez a szám természetesen abszolút érték, vagyis azt mutatja, hogy a rendnek másfélszázados magyarországi jelenléte alatt összesen ennyi vagyona volt. Más nyugat-európai területekkel összehasonlítva, ez igen kevés. Feloszlatása pillanatában a rendnek Angliában és az egyik francia tartományban, Provence-ban például 40-40, míg Aragóniában és Katalóniában együttesen 32 rendháza volt. Adataink alapján tehát a magyar házak száma körülbelül harmada lehetett a Nyugat-Európában létezett templomos házakénak.

A felsorolásból kitűnik, hogy a rend magyarországi házai és birtokai elsősorban az ország déli tartományaiban - az akkoriban Szlavóniának és Horvátországnak nevezett területeken - feküdtek.

Ezzel kapcsolatban azonnal felvetődik a kérdés, vajon mi lehet az oka a templomos házak és birtokok efféle koncentrálódásának. Erre a problémára megnyugtató válasz egyelőre nincs, csupán hipotézisek. Egyrészt a templomosok - nyugat-európai gyakorlatuk szerint - ahol csak lehetett, arra törekedtek, hogy birtokokat szerezzenek az Európát és a Szentföldet összekötő fontos(abb) kereskedelmi és hadi utak mellett annak érdekében, hogy biztosítani tudják a katonai és más természetű utánpótlás áramlását, valamint a keresztesek és zarándokok zavartalan utazását nyugatról keletre. A Magyar Királyságban talán éppen ezért nem törekedtek különösebben a belsőbb területek felé. Ezzel szemben fontosak lehettek az Adriai-tenger partjánál fekvő konventek (Zengg, Gecske, Zablata, Vrána), amelyek valószínűleg közbülső állomásokként szolgáltak a Tengerentúlra menő szállítmányoknak.

Másfelől a templomos lovagok magyarországi terjeszkedésében felfedezhető egyfajta tendencia. Először - néhány kivételtől eltekintve - az Adriai-tenger partján szereztek házakat (Vrána, Zengg, Boisce), majd északi irányban, Szlavóniában terjeszkedtek (Gora, Szentmárton, Béla). Végül - amellett, hogy az előbbi területeken is gyarapodtak - az ország belsejében vetették meg a lábukat (Keresztény és Esztergom). Ez az utolsó szakasz éppen a 13. század 3-4. évtizedében kezdődött el, így talán éppen az 1241-1242-es tatárjárás és a templomos lovagok pusztulása ad magyarázatot arra, miért szakadt meg ez a terjeszkedési folyamat az ország belső területein.

Mindazonáltal a magyarországi templomos házak és birtokok önálló provinciát alkottak már a 12. század második felétől. A magyar rendtartomány első említése az 1156 és 1169 közötti időből származik. Ekkor, a Bertrand de Blanquefort nagymester kormányzása alatti időszakban keletkezett a templomos regulának a Statuts Hiérarchiques (Szervezeti rendelkezések) címet viselő része, amelynek a 87. cikkelye felsorolja az akkor létező európai provinciákat: a franciát, az angolt, a poitou-it, az aragónt, a portugált, a szicíliait és utolsóként a magyart. A magyarországi templomosok jelenlétük arányában részt vettek az ország életében. Minthogy katonai szervezetről (is) van szó a rend esetében, elsősorban erre kell gondolnunk. Egyelőre nem tudjuk, vajon volt-e valamilyen határozott célja (katonai szerepvállalás az ország védelmében, esetleg valamely vidék benépesítése, vagy más ezekhez hasonló elképzelésük) a magyar királyoknak, amikor behívták a templomosokat az országba vagy sem. (Bár a lovagrendekhez hasonló katonai testület behívása - kimondva, kimondatlanul - mindig együtt jár a veszély esetén történő katonai segítségnyújtással.) Így történt ez a 13. század közepén, a tatárjárás idején. Tamás, spalatói főesperes leírásából tudjuk ugyanis, hogy a templomos lovagok vitézen kivették részüket a mongolok elleni küzdelemből, és Ugrin kalocsai érsek illetve Kálmán herceg mellett a templomosok mestere volt a magyar sereg egyik vezére. A muhi csatában azonban nem bírtak a túlerővel, és mesterükkel együtt mind egy szálig odavesztek. (A templomos lovagok Spalatói Tamás által meg nem nevezett mestere minden bizonnyal az a Rembaldus de Carono vagy Carumb volt, aki 1235-től állt a magyar templomosok élén.) A tatárjárást követő néhány évben forrásaink nem is nagyon tesznek említést a lovagokról - a nagy vérveszteség után rendezniük kellett soraikat.

A rend tagjai a katonáskodás mellett hiteleshelyi tevékenységet is folytattak az országban. A középkori Magyarországon "hiteles helynek" nevezték azokat az intézményeket - elsősorban a szerzetesrendek kolostorait -, amelyekben írásba lehetett foglaltatni a különböző jogi ügyleteket (általában birtokok adásvételéről, korábbi adománylevelek megújításáról volt szó). A templomosok több magyarországi konventje is tevékenykedett hiteleshelyként, de sajnos csak néhány általuk kibocsátott irat maradt fenn.

A 14. század elején a rend ellen indított per megpecsételte a magyar tartomány sorsát is. A kevés forrás alapján úgy tűnik, a rend feloszlatása Magyarországon békésen zajlott, a tagok nem kerültek börtönbe, többségük a rivális lovagrend, a johannita rend tagja lett. Az egykori templomos birtokok zömét is ez a rend szerezte meg.

 

(1) Részlet Stossek Balázs azonos című tanulmányából. Megj.: A Templomos Lovagrend regulája, Kairosz-Agón 2002, Budapest. Szerk.: Pánczél Hegedűs János.


 

A Templomosok újraalakulása (2)

 

Az évszázadok folyamán Európában és Amerikában több különböző eredetű és jellegű rend és társaság jött létre, magukat tartván a templomosok közvetlen utódainak, és templomosoknak hívták magukat, szertartásaikban, tetteikben és szabályzatukban erre a leghíresebb lovagrendre hivatkoztak. Azonban az ősi Rendtől való egyenes ágú származás követelése teljes egészében alaptalan, történelmileg és jogilag is hamis, hiszen mindenképpen a Szentszéken keresztül kell létrejönnie a Rend egy esetleges újjáéledésének.

Ezekhez a szerveződésekhez viszonyítva teljes más annak az alapításnak a helyzete, amely 1979-ben Poggibonsiban (sienai körzet, Olaszország) Gróf Marcello Alberto Cristofani della Magione kezdeményezésére jött létre. Megalakult egy olyan laikusokból álló szervezet, amely - az ősi Rendtől való egyenes származtatás követelésének igénye nélkül - elfogadják azt az életideált és életstílust, amelyet Clairvaux-i Szent Bernát a " Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae "-ben foglalt írásba. Külön célként maguk elé tűzik az egyházi liturgia ápolását, a keresztény lovagság lelkiségében és kultúrájában való elmélyülést, a zarándokok segítését, a felebarátok erkölcsi és anyagi támogatását, különösképpen a Szentföldön élő keresztényekét, valamint a fiatalok nevelését. A szervezetet, amelyet lovagrendi alkotmányának megfogalmazásával és az ősi Rendhez visszanyúló világos hivatkozásaival 1979. szeptember 21-én polgárjogilag jóváhagytak, mons. Mario Ismaele Castellano akkori sienai érsek 1988. szeptember 8-án "Templomos Lovagrend" (Ordo Militiae Christi Templique Hierosolymitani) néven mint hívők magántársulatát hagyta jóvá. 1989. november 24-én ugyancsak mons. Castellano erősítette meg az alkotmány néhány módosítását, 1990. november 18-án pedig Siena új megyéspüspöke mons. Bonicelli hagyta jóvá a "Templomos Lovagrend Krisztus Szegény Lovagjai Rendjének Szabályzata" című regulájukat, amely az ősi Rend szabályzatából ered, a jelenhez alkalmazva. 1989. szeptember 13-án II. János Pál pápa örök érvénnyel egy sor teljes búcsút engedélyezett a lovagok életének különböző alkalmaira.

 

A hierarchia

Az új szabályzat alapján az új Rend a tagok három fokozatát foglalja magába:

  • ünnepélyes fogadalmas lovagok , akik a beiktatással és a három klasszikus evangéliumi tanács megtartásának fogadalmával, valamint a hit nyilvános megvallásával (negyedik fogadalom) örökre a Rendnek szentelik életüket
  • Az engedelmességi lovagok , akik a beavatással kötelezik el magukat, hogy törekszenek a keresztényi élet tökéletességére. Ide tartoznak a dámák, akik saját állapotukban megmaradva különböző módon kívánnak együttműködni a Lovagrenddel, mindig a Lovagrend Nagymesterének irányítása mellett.
  • A harmadik fokozatba tartoznak azok a férfiak és nők, akiket fiatal életkoruk és tapasztalatlanságuk miatt még nem tartanak késznek arra, hogy végleges elkötelezettséget vállaljanak; ők a Rend soraiban mint donátus-ok szolgálnak, csak időszakos fogadalmat tesznek, amelyet háromévente megújítanak. A szerzetesi fogadalomtételhez és beiktatáshoz legalább egy év noviciátus és a 21. életév betöltése szükséges.

A fentebb felsoroltak mellett a Lovagrendhez csatlakozhatnak azok a felnőttek is, akik bár osztoznak az eszmékben, de nem tehetik, vagy nem kívánják magukat elkötelezni a Regulának, őket mint káplán-okat (püspökök, áldozópapok) vagy mint "kitüntetetteket", jótevőket vagy mint barát-okat fogadja be a Rend.

A Regula és az alkotmány alapján a Katonai Lovagrend élén a Nagymester áll (Krisztus Szegény Lovagjainak Mestere és a Templomos Lovagrend hercege), akit 3 évenként választ a tizenhárom lovagból álló káptalan (ítélőszék).

A rendi nagy kaptalant , amely a lovagokból és a dámákból áll, illeti meg a törvénykezési feladat; az ítélőtanácsot (vagy tiszteletbeli bíróságot) a fegyelmi és ellenőrzési feladat; a praeceptori magisztrális tanácsot az irányítási politika megfogalmazása.

A központi szervekhez öt főhatóság tartozik a Katonai Lovagrend feladatainak végrehajtására:

  1. a Prelátusi Hivatal (a főprelátust 3 évenként a sienai érsek nevezi ki), amely a lelki és elméleti képzésért felelős;
  2. az Általános Helytartóság a fegyelmi ügyintézésre, a Nagymester választásának kitűzésére és megrendezésére;
  3. a Nagymesteri Preceptura (kapitányság) az eszmei és lovagrendi képzésért felel;
  4. a Nagymesteri Kancellária, ahonnan a vezetést, ügyintézést és szervezést irányítják; valamint létezik még
  5. a Kormányzóság a nagymesteri szék fenntartására és a vagyon megőrzésére.

A szabályzat csak a vesperást írja elő közösségben (a szerzetesi fogadalmat tett lovagoknak kötelez a mindennapi breviárium), de tanulmányozás alatt van a rendházak létesítésének lehetősége is.

 

A ruházat

Az ünnepélyesen fogadalmat tett lovagok (szerzetesek), vagy az engedelmességi lovagok (világiak), alkalmanként fehér ruhát viselnek, amely tunikából, a mellrészen vörös nyolcszögű kereszttel ellátott egy skapuláréból; a dámák egy fehér ujjnélküli fátylat, a felső ág nélküli kereszttel; a káplánok fehér főpapi vállgallért hordanak vörös szegéllyel és vörös gombokkal, elöl bal oldalt a vörös nyolcszögű kereszttel. A többi bejegyzett nem visel öltözetet, csak a kitüntetést vagy a jelvényt.

 

Területi felosztás, kapcsolat

A Lovagrend anyagilag tagjai hozzájárulásaiból, nyilvános vagy magánközületek adományaiból és saját tevékenységéből tartja fenn magát.

Pillanatnyilag a Lovagrend 10 nemzeti praecepturával es több priorátussal, valamint helyi javadalommal rendelkezik; tagjai köze fogadott cserkészcsapatokat valamint több ifjúsági szervezetet Olaszországban és külföldön is. A nagymesteri szék Poggibonsiban (sienai körzet, Olaszország) a castello della Magione-ban található. Egy rendkívüli, XI. századi román műemlék-együttesben, amely 1312-ig a templomosok, majd feloszlatásuk után a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Rend (johanniták, "máltaiak") tulajdonában volt, azután pedig különböző tulajdonosok kezében, amíg 1979. január 20-án Marcello Alberto Cristofani della Magione gróf megvásárolta és vagyoni adományként az alakuló Templomos Lovagrend nagymesteri székhelyévé tette.

A nagymesteri szék címe: Castello della Magione - 53036 Poggibonsi (Siena), Italy.

(2) szerk. G. Pelliccia, G. Rocca: Dizionario degli Istituti di Perfezione, vol. IX., Paoline Kiadó

 

A magyar templomosok

Az ősi Templomos Lovagrend is jelen volt Magyarországon a XII. század második felétől. Ez a régi hagyomány folytatódni látszik azzal, hogy Magyarországon az újjáalakult Rend az 1990-es évek közepe óta ismét jelen van. Magyarországon a hivatalos egyházi elfogadtatásban múlhatatlan érdeme van Dr. Dékány Vilmos (+2000) esztergom-budapest  segédpüspöknek, aki személyes jó kapcsolatban volt Nagymester urunkkal és a Magyarok Preceptóriájának elfogadtatásában segédkezett a Magyar Katolikus Püspöki Karnál. Dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, néhai Dr. Dankó László kalocsa-kecskeméti érsek, valamint Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök 1998 és 1999 között engedélyezte, illetve "áldásosnak és kívánatosnak" nyílvánította a Lovagrend itthoni tevékenységét. Ennek eredményeképpen jelenleg is három commenda (ld. lentebb részletesebben) működik itthon, valamint a Magyarok Praeceptoriájához tartoznak külföldön (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Szlovákia) élő magyarok is. A Lovagrend itthoni lelki vezetői és pártfogói a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közül a következőek; Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök és Dr. Ladocsi Gáspár esztergom-budapesti segédpüspök. Magyarországon a Rend leginkább ifjúságvédelmi ("Történelmi és Honismereti Tábor" a kanadai II. Rákóczi Ferenc Alapítvánnyal közösen, e mellett több cserkésztisztnek és néhány cserkészcsapatnak is fenntartó testülete a magyar Praeceptoria), karitatív valamint a lovagrend magyarországi történetet vizsgáló tevékenységet fejt ki.

 

http://www.templomosok.hu

 

 

 

vissza a címoldalra





A legjobb királyság Európában
Eredmények
További szavazások
 
 


kiralyiudvar.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!